Oktatók - Kun Olga
Hangfelvételek

Je t'aime

Shallow

Elérhetőség
  • Kun Olga

Kun Olga

Rólam

 Már totyogósként tudtam, hogy énekelni szeretnék. Hála a sorsnak és a kitartásomnak, ez teljesült is. Tízéves koromtól népdalokat énekeltem, többször nyertem országos és nemzetközi népdaléneklési versenyt. Ezzel párhuzamosan kedvet kaptam a szavaláshoz is, mivel a nagybátyám irodalom tanár volt Székelyudvarhelyen. Ő nagyon fontosnak tartotta a szép magyar beszédet. A szavalás is örök szerelem maradt, ebben is nagy sikereket értem el (országos szavalóversenyen első helyezés több alkalommal, Kazinczy verseny, stb.)
 Kiváló tanáraim voltak a Jurisich Miklós gimnáziumban, akik felismerték bennem a tehetséget, és alázatra tanítottak. Támogattak, és kitartásra neveltek, hogy ne adjam fel az álmaimat. Hittek bennem… Németh Endréné Bátorffy Zsuzsanna énektanárnő volt életem első meghatározó embere, aki az éneklés irányába terelte az életemet.
 A népdaléneklés egy idő után kevésnek bizonyult számomra, a maximumot szerettem volna kihozni a hangomból. Tudtam, hogy létezik egy olyasfajta tudás, amit a nagy énekesek birtokolnak, amit ha megtanulok, nem fáj a torkom, nem rekedek be, kijön az a bizonyos magas hang, bírom levegővel, stb. Nagyon vágytam erre a tudásra.
 Ekkor találkoztam Szilágyi Máriával, aki megerősített ebben a hitben. Igen, létezik ez a tudás. Keserves munka, sok gyakorlás, lemondás, de megéri. Mert az az érzés leírhatatlan, amit akkor érzünk, amikor helyes technikával kezdünk énekelni. Ott kezdődik az igazi művészet, és önmagunk gyógyítása. Mert az éneklés gyógyítás… Önmagunk és a hallgatóság felé is.
Jelenleg 5 zenekarban énekelek itthon és Ausztriában egyaránt. Gospelt, sanzont, tánczenét, gyermekdalokat… És tudok egy hónapban 20 fellépést vállalni, mert megtanultam kezelni a hangomat… Vezetek egy gyermekkórust (Kalimba Gospel Gyermekkórus), ahol 6-14 éves gyermekeket tanítok spirituálékra, gospel dalokra, és természetesen mindeközben a hangképzés alapjait is igyekszem játékos formában átadni nekik.
 A magánének oktatást egy éve kezdtem el, és öröm számomra minden perce. Jó adni, átadni mindent, amit tanultam. Jó látni a tanuló örömét. 18 év tanulás Szilágyi Máriánál (akinek mindent köszönhetek) és egy előadóművészi végzettség van a zsebemben… és hit abban, hogy meg lehet tanulni énekelni, ha megtanulunk helyesen beszélni. Csak egy lépcsőfok választja el a kettőt egymástól.
Egyszer olvastam valahol, hogy a művészet az egyetlen kapocs az istenekkel. Ez maradt nekünk. Mert a zene mindenkié…

Vissza

Vélemények

Tanítványaim véleményei

Néhány vélemény azoktól, akiket tanítottam és tanítok.

“Olgi egy erős karakter, akit ugyanakkor empatikus jellemű embernek tartok. Mindig figyel az aktuális lelki, fizikális állapotra amikor a tanítvány megy órára. Mindenkiből próbálja kihozni a maximumot, hogy rátaláljon a hangjára, helyes technikára. Én nagyon örülök, hogy ilyen szuper tanárom lehet! Ha valakiben rossz beidegződés van, addig megy a tanítvánnyal az úton, amíg csak kell, hogy jó legyen. Szóval remek tanárnak, énekesnek tartom.”

Vélemények - Bacskay Petra
Bacskay Petra

“Olga nemcsak kiváló énekes, de pedagógiai készségei is kivételesek. Kitűnő érzékkel és kreativitással hangolja módszereit a tanitvány adottságaihoz és személyéhez. Az órak mindig jó hangulatban telnek, tanítását dinamikusság és nagyfokú igényesség jellemzi.”

Vélemények - Bognár Péter
Bognár Péter

“Már több mint 1 éve járok hozzád és bár még nagyon sokat kell fejlődnöm, így is sokat tanultam tőled. Megtanultam úgy énekelni, hogy ne “szorítsam” a torkomat és ha valami nehezebb dalt is énekelek ne fájduljon meg utána a torkom, ami eddig probléma volt nekem. Nem erőlködök a nagyon magas vagy mély hangoknál, mellesleg pár technikát is sikerült elsajátítanom, amivel színesebbé tehetem az énekem. Ezek mellett nem csak énekben, hanem az életről is sokat tanultam. Nem csak az énektanáromnak, hanem a mentoromnak is tekintelek. Nagyon sokat köszönhetek neked, hisz annyiszor vígasztaltál és segítettél, ha valami problémám volt.”

Vélemények - Domnánics Júlia
Domnánics Júlia